A halál meg nem rettent,
én nem féltem őt soha.
Félje, kit pap megszentelt,
csak neki van rá oka.

Szűköljön ki hisz benne,
hogy eljöttekkor, jajj!
Bűnét teszik mérlegre,
s az túl sokat nyom majd.

Nem félek én fenségtől,
se sötétség urától.
Magához vesz önkényből,
egyikük e világból.

Nekem mindegy, semelyik,
se rútabb a másiknál,
csak az embert keverik,
bele. Időtlen viszály.

Régi vita visszhangja,
minden pici döntésed.
Mi egyiket bosszantja,
víg az, ellenfelének.

Mindkettőre vonj vállat,
legyél isten és ördög!
Legyél vadász, és vadállat!
Hírnök, kit egyik se küldött!

Légy magunkért, ellenük,
szeresd inkább az embert!
Mert szépen élt, ki elvegyült,
s nagy űrt hagy, mikor elment.

Hiányozz nekünk, inkább,
mint e két nagy királynak!
S a vég hírnökei immár,
boldogságban találnak.