Bezárom az ablakot, hogy ne jöjjön be a hideg.
Mert a hűvös érintésétől bennem megfagy az ideg.
Nem szeretem a folytonos, el nem múló reszketést,
Csak távolról bírom nézni a gyönyörű hóesést.

És így is átfagyott körülöttem az egész világ.
A zárt ablakon megjelenik jó pár jégvirág.
S egy jégbe zárt női alak jelenik meg hirtelen,
Épp csak rápillantok s már előttem terem.

Jéghideg kezeit ráhelyezi meglepett arcomra,
És nevét örökké szívem legmélyébe karcolja.
Csókot lehel homlokomra én becsukom szemeim,
És furcsamód melegséggel telnek meg ereim.

Lassan felpillantva a lányt távolodni látom,
Felé nyújtom kezem, és a nevét kiáltom.
Kell még a reszketés mert ennyi nekem kevés,
De nem marad, eltűnik a jégbe zárt jelenés.